2017. december 24. vasárnap

ITT AZ ÚJ KLIP!

Sikerült az ígérteknek megfelelően mára befejezni az "Adj nekem egy percet" című dalunkhoz készült klip utómunkálatait. Ez nem is volt olyan egyszerű (technikai gondok, stb.), ezért még jobban örülünk a végeredménynek!
Ilyen jellegű videót még nem készítettünk, épp ezért számunkra is egy új feladat volt. Most is a zenekar berkein belül oldottuk meg a felvételeket és az utómunkát. Peti vágta, fényelte és Évivel kiegészülve rögzítette a jeleneteket.
Nagyon köszönjük a szereplőknek és a stábnak a profi hozzáállást és segítséget, így könnyű volt dolgozni! ;)
Találkozunk holnapután Dombóváron a Rockkarácsonyon! Addig is kellemes ünnepeket kívánunk nektek!
https://www.youtube.com/watch?v=Wrunn4HV4qA

2017. december 19. kedd

VASÁRNAP JÖN AZ ÚJ KLIP!

Pont 1 hónapja, november 19-én jelent meg a "Figyelj, hova lépsz!" videója, ami után rögtön belevágtunk az "Adj nekem egy percet" klipjének előkészületeibe, amit azóta már le is forgattunk és december 24-én 12 órakor láthatjátok is a végeredményt. Az eredetileg kigondolt helyett egy teljesen más forgatókönyv alapján készítettük el, de egyáltalán nem bántuk meg a döntésünket. Ez lesz az első klipünk ami egy lassú dalhoz készül és amiben csak egy-egy statiszta szerepben tűnnek fel a zenekar tagjai, úgyhogy mi is nagyon várjuk a végeredményt. ;)
Vasárnap délben jövünk a karácsonyi ajándékunkkal! ;)
https://www.youtube.com/watch?v=wKaFKSKpw3o

2017. december 14. csütörtök

ROCKKARÁCSONY IDÉN IS!

Zenekarként és vendégként se hagytunk ki sokat az elmúlt 25 évben, ezt se fogjuk! ;) December 26-án ismét együtt karácsonyozhatunk! Mi hozzuk a talp alá valót, ti meg a megszokott jó hangulatot. Oké?! ;)
Addig azért még van kis idő, ami alatt még próbálunk is és közben valamikor a jövő héten jön az új Hátsó Ajtó klip is, szóval figyelni ér. ;) :)

2017. december 04. hétfő

SIKERES FORGATÁS

Egy-egy munka hevében az ember néha hajlamos elfeledkezni a legfontosabb dolgokról, amit csak a munka elvégzése után érez igazán, viszont ilyenkor nagyon jóleső érzés. Ez pedig az, hogy ennyi emberre számíthatunk amikor egy elképzelésünket szeretnénk megvalósítani. Ráadásul a képen közel sincs rajta mindenki, aki segített nekünk! Mindenki a maximumot hozta, sőt... többet, mint amire számítottunk! Hatalmas köszönet Nektek!!! ;)
A tervek szerint december közepe fele láthatjátok is a végeredményt.;)

2017. november 24. péntek

HAMAROSAN JÖN AZ ÚJABB KLIP!

Még csak 5 napja, hogy kijött a Figyelj, hova lépsz klipje, de jövő hét szombaton ismét forgatunk! Hogy melyik dalhoz, az legyen meglepetés. :) A forgatókönyv szinte teljesen elkészült és a szereplők nagy része is megvan, úgyhogy minden adott egy zökkenőmentes forgatáshoz. ;) Mi már nagyon várjuk a forgatást és a végeredményt is, amit a tervek szerint december közepe fele már Ti is láthattok!
Ha pedig már nektek is annyira hiányzik egy jó kis Hátsó Ajtó koncert mint nekünk, akkor arra sem kell már sokat várni. December 26-án itthon találkozhatunk a jubileumi 25. Rockkarácsonyon, amire egy izmos, kb. másfél órás műsorral készülünk! ;)
2017. november 19. vasárnap

ITT AZ ÚJ KLIP!

Elkészült a legújabb videoklipünk a "Figyelj, hova lépsz!" című dalunkhoz, aminek képi anyagát október végén rögzítettük. A felvételekért Perecsi Évi a felelős, a vágás pedig Peti munkája. Szóval volt aki nem csak a felvételek közben vált zombivá... :D :D Jó videózást! Hamarosan jövünk egy újabb gyöngyszemmel, de hogy ez pontosan mi is lesz, az legyen meglepetés. ;)
ROCK!
https://www.youtube.com/watch?v=Fq6fuiXiuTE